A helyi leleményesség

Medgyes, a folyékony üzemanyagú rakéta szülővárosa

Hermann Oberth, akit a repülés egyik úttörőjeként tartanak számon, több találmánnyal járult hozzá a repülés és az ürrepülés fejlődéséhez. Munkásságának nagy részét Medgyesen végezte, a helyi Stephan Ludwig Roth gimnázium tanára volt. 1935-ben Medgyesen egy kisérlet alkalmával útnak indította az első folyékony rakéta-hajtóanyaggal múködő rakétáját. Később részt vett a német az első német ballisztikus rakéta (V-2) kifejlesztésében.

Később, amikor Wernher von Braun megépítette rakétáját, 95 tervezési ajánlatot fogalmazott meg, és továbbított egykori tanitványának. 1942-ben ez a rakéta volt az első ember alkotta eszköz, ami nem a világűr elérése céljából ugyan, de kilépett a világűrbe.

Az első, motor által működtetett ablaktörlő is medgyesi találmány

Carl Folberth medgyesi pékmester fiai, Wilhelm és Friederich, egy Kő-utcai (ma Johannes Honterus utca) műhelyben tanulták az autószerelő mesterséget. A testvérek kezdetben Ausztriában és Franciaországban dolgoztak, majd a 20. század első felében az Egyesült Államokba emigráltak, és itt az Oldsmobile autóipari vállalatnál találtak munkát. 1919-ben Wilhelm Folberth (William M. Folberth) és testvére egy vákuummotorral működő ablaktörlőt szabadalmaztatott, amelynek lényege a pneumatikus hajtás volt: a szívócsőben keletkezett vákuum mozgatta a lapátot. Kettejük cége 1925-ig gyártotta az ablaktörlőket, amikor eladták a szabadalmi jogokat.

A Folberth testérek nem hagyták abba autóipari fejlesztés terén folytatott kutatásaikat, az évek során több mint 100 szabadalmat jelentettek be. Egy általuk készített ablaktörlőt a Medgyesi Városi Múzeum is kiállított.

Erről a témáról a Medgyesi Városi Múzeumban szerezhet további információkat

Egy medgyesi származású személy fektette le a légiközlekedési iskola alapjait Mexikóban

George Puflea pilóta Medgyesen született 1883-ban. Miután részt vett az Első Balkán-háborúban, a Moisant Repülőiskola oktatójaként működött az New Yorkban, míg végül Mexikóban telepedett le, és egyike lett az Escuela Nacional de Aviacion (a későbbiekben Escuela Militar de Aviacion) alapító oktatóinak.

Az első hivatalos mexikói hosszú távú repülés rekordja az ő nevéhez fűződik, ezt 1920-ban állította fel az El Paso és Ciudad de Mexico távon. Ez volt az első államközi repülés Mexikó és az Egyesült Államok között. 1921-ben ő végezte el az AEREA mexikói légitársaság számára az első próbarepülést, ez a társaság később a Mexicana de Aviacion nevet vette fel.

Erről a témáról a Medgyesi Városi Múzeumban szerezhet további információkat

Egyedülálló hagyomány Medgyesen a ”țuru” játék

Húsvét első napját egyedi módon ünneplik meg a ”Kert megett” (Stejarului utca) lakói, a Muzsnai negyedben. Ezen a reggelen a szomszsédok összegyülnek és részt vesznek a ”țuru” játékon. A ”țuru” az ojnalabdához hasonlatos játék, amelyet régen gyakran játszodták a gyerekek. Ezt a hagyományt sikerült feleleveníteniük a negyed lakósainak, amelyet most már évi rendszerességgel szerveznek meg, és nagy érdeklődést vált ki városszerte.

Páratlan szépségű, egyedi festményeket fest egy medgyesi képzőművész

Emil Mureșan egyike Medgyes legismertebb képzőművészeinek, aki hírnevét annak köszönheti, hogy a világon egyedülálló festményeket alkot pókhálóból. A történet 1998-ban kezdődött, amikor a festőnek az az egyedi ötlete támadt, hogy pókhálót használjon a műalkotás folyamatában. 5 évet várt, amíg az első kiállítását megrendezte, és képei ragyogó sikert arattak. Napjainkban alkotásai a műkedvelők gyüjteményeit gazdagítják Berlintől Chicagoig, a festőművészet szerelmesei pedig messzi tájakról jönnek Medgyesre csak azért, hogy megcsodálhassák festményeit, amelyek az I. Ferdinánd király téren, a helyi művészeti galériában tekinthetők meg.

Kimagasló medgyesi sportteljesítmények

Keszeg Margit kiváló atlétánknak köszönhető, hogy városunk felkerült a sportteljesítmények világtérképére. Több rangos sportversenyen ért el nagyszerű eredményt, mint példáúl az atlétikai európa-bajnokságokon, vagy a világbajnokságokon. Talán legjelentősebb díját az 1992-es génovai fedett pályás atlétikai Európa-bajnokságon szerezte, ahol 3000 méteres távon aranyérmet nyert.